2011. június 13., hétfő

Horgásztunk

  Vasárnap reggel kimentünk horgászni az az Ordasra. Előre meg beszéltük, hogy ha esni fog az eső nem megyünk. Nos, nem hogy nem esett az eső, de pulyka vörösre égtek azon testfelületeim amik szabadon voltak. Tehát az időjárás nem nagyon szólt közbe. Négyesben mentünk Attila, Öcsi, Éva és én. Reggel nyitásnál gyakorlatilag az elsők voltunk. Kiváló helyet tudtunk lefoglalni és nem is kellett sokat várni az első halacskára. Öcsi nem sokat teketóriázott, elsőként egy nem túl nagy Tok halacskával rajtolt. Ekkor még nem sejtettük, hogy nekünk mennyire gyengén fog menni a horgászás. Attila reggelről még feszegette a verseny lehetőségét, ami valami oknál fogva (vagy mert Öcsi téthez akarta kötni, vagy mert érezte, hogy nem fog menni ) végül nem kezdődött el. Így kevésbé fájdalmas az a már-már megalázó vereség amit Öcsi mért ránk. A nap végére Attila két nem túl nagy fogással, Éva szintén, jómagam négy halacskával olyan mértékben elmaradtunk Öcsi fogásaitól melyet, saját bevallása szerint is a tizedik hal után már nem is számolt. Mi sem. Azt is mondhatnám, hogy nagyzol, de sajnos (természetesen nem sajnálom annyira, hiszen én több-kevésbé oda dobáltam ahova Öcsi, ezért is lehet, hogy a megtisztelő második helyet szereztem meg) végig mellette horgásztam így kénytelen voltam végig nézni minden egyes fárasztását. Szörnyű, hogy mennyire érezte ezen a napon a vizet. Természetesen csodálatos nap volt. Igaz most nem a nagy méretű pontyok napja volt, összesítésben valószínűleg a tavon mi négyen lehettünk a legeredményesebbek. Remélem lesz még alkalmam ilyen, vagy ennél jobb horgász élményt megélni az idén, hiszen talán még csak most kezdődik a szezon.









2011. június 1., szerda

Közlekedési baleset

  Tegnap történt, hogy egy kismadár (kollégám szerint egy csuszka) valószínűleg nekirepült a munkahelyünk feletti emeleten az ablaknak, majd zuhanó repülés illetve csak simán zuhanásban, puffanva landolt a betonon. Ez mind a szemünk láttára történt, ezért gyorsan felkaptuk megnéztük, hogy eltörte valamije. Szerencsére semmi komolyabb sérülést nem szenvedett. Adtunk neki inni és letettük a kertbe a növények közé. Láthatóan nem tudta, hogy hol van és hogy mi történt vele, ezért csak ücsörgött a földön. Kihasználtam ezt a tétlenségét a kismadárnak és készítettem néhány fotót, amit kedvesen tűrt. Jó néhány percig pihent még, majd egyszer csak felröppent és odébb állt.Viszlát kis madárka, máskor jobban vigyázz, mert a macskák nem tétováznak és rögtön elkapnak.
  Azt hiszem ezt hívják szerencsés kimenetelű balesetnek.