2012. február 21., kedd

Laminin

   Azt hiszem öregszem. Akik ismernek engem, tudják, hogy nem vagyok az aki  a vallásról vallásokról szeret beszélni. Természetesen magamban én is szoktam Istenhez fohászkodni, de nem vagyok az a templomba járó Isten hívő. Istennel kapcsolatos gondolataimat, nem szívesen osztom meg másokkal, nehogy nézeteltérésbe keveredjek. De most láttam ezt a videót, s úgy gondolom, hogy végre jóérzéssel postolok ebben a témában. Megfogott a színpadon álló ember stílusa, de ez miatt még nem írtam volna róla. Viszont amiről szólt és ami a beszéde, vagy prédikációja végére kicsúcsosodott, az csodálatos, fantasztikus.
   Minden képen nézzétek meg, és mondjátok el a véleményeteket!

2012. február 12., vasárnap

Eszter nyolc éves

  Egyszerűen hihetetlen, hogy két nap múlva nyolc éves lesz a kislányom. Nem olyan régen még pelenkázni kellett, most meg olvasni, írni tanul.
2004.
2011