/ Fekete István /
4 hete
2013. október 26., szombat
41 éves lettem
/ Fekete István /
2013. október 25., péntek
Húsz-egynéhány fotós
Október 23. reggel.
Fotógéppel, némi élelemmel felszerelkezve hajnalban útnak indulok. Ma biztos találok magamnak fotó témát. Nemzeti ünnepünkön szinte mindenhol van rendezvény, fáklyás felvonulás, békemenet...
Azt gondoltam, kinézek magamnak valakit, akit követhetek és majd csak találok egy érdekes fotózásra alkalmas terepet, témát. A buszmegállóban ácsorogva arra lettem figyelmes, hogy mellém áll egy ősz hajú idősödő férfi nagy hátizsákkal a hátán amiből kilóg a nemzeti zászlónk. Remek, biztos békemenetre, felvonulásra tart e tisztes úr, nosza hát őt fogom követni. Felszálltunk a Volán 880-as jelzésű buszjáratára. Én ügyeltem arra, hogy az ősz hajú úr mögött legyek, hogy halljam hova kéri a jegyet. Ledöbbentem! Azt mondja a buszsofőrnek Dömös Pósta állomásig kérek egy nyugdíjas jegyet. Dömösön sem béke menetet, sem felvonulást nem tudok elképzelni. Ez vak vágány, leszállnék én a buszról, mondván, hogy rossz járatra szálltam fel, de mögöttem olyan tömeg sorakozott, hogy már nem is tudtam megfordulni, így hát én is ugyan oda kértem a jegyet mint a zászlós bácsi. A busz elindul és azt veszem észre, hogy immár egy talpalatnyi hely sincs a buszon. Fülelek, hallgatózok, hogy kiderüljön hova tart ez a rengeteg ember. Valamiért a többség Dömösről, valami Vadálló-kövekről, meg prédikáló székről beszél. Na jó, akkor csak lesz itt valami rendezvény! A vadálló-kövek valószínű, hogy egy rock banda lehet, a Prédikáló széket értettem, noha nem igazán tiszta, hogy ott most ki fog beszédet tartani. Megérkeztünk, a busz szinte teljesen kiürült.
Egy nagyobb csoportra lettem figyelmes (annyira figyeltem őket, hogy a zászlós bácsi valahogy el is tűnt a szemem elöl). Körülbelül húsz-egynéhányan lehettek, és mindenki egy emberre koncentrált. Mi lenne, ha ehhez a csoporthoz betársulnék! Nem nagyon lógok ki a sorból, hiszen úgy látom itt mindenkinek fényképezőgép van a nyakába akasztva. A csoport vezetője megszámolta a csapatát és hát én is listázva lettem, így már csapattag ként vágtam neki az ismeretlennek. Néhány lépés után arra lettem figyelmes, hogy mindenki valami Indafotóról beszél. Ok, akkor tehát ezek az emberek fotósok, nagyszerű, jó helyen jó csapatban vagyok! Ahogy Dömös utcáin sétálgatunk megállunk egy útelágazódásnál és egy útjelző táblán azt a feliratot látom Prédikáló szék, egy másikon, Vadálló-kövek egy harmadikra pedig, hogy Rám-szakadék.
Bakker csak nem valami túlélő túrát néztem ki magamnak! De mind eközben hagyom magam sodródni az árral, az-az haladok tovább és fejemben tisztáztam, hogy bizony én egy fotós természetjáró csoporthoz csapódtam. Itt ma tuti nem lesz sem békemenet, sem hangzatos szónoklatok, bár ki tudja mi lesz a Prédikáló széknél. Remélem nem hegyi-beszéd. Még mindig azon jár az eszem, hogy a zászlós bácsi vajon miért jött erre. Eközben megérkeztünk valami forráshoz a túra vezetőnk meg állt és ezt mondta: -Ez itt a Kaincz-forrás. Az a rossz hírem, hogy nem fogunk haza érni a "beszédre" úgyhogy vagy itt töltjük el az időt vagy neki vágunk az erdőnek abba az irányba.
Nem is értem, de mindenki az erdőt választotta. Most innen fordultam volna vissza? ÁÁÁ vágjunk bele. Ekkor vettem észre, hogy a zászlós bácsi is itt van és egy táblát olvasgat a forrásnál. Ha ő is itt van akkor menjünk.
Szép kis lankás őszi erdős részen sétáltunk, elkezdtem ismerkedni és már majdnem túljutottam a csapat egyharmadán amikor megálltunk mert a csapatot vezetőnk tudatta velünk, hogy itt kezdődik a meredek rész első szakasza.
Néhány perces rákészülés után elindultunk. Látványosan magas erősen emelkedő hegygerinc szakasz izgalmasnak és természetesen fárasztónak tűnt innen lentről de mivel 5-10 méterenként meg álltunk egymást és a tájat fotózni, elviselhető volt túljutni rajta.
Ó hát csak ennyi? Itt vannak a Vadálló-kövek, szépen egymás után, fotó téma hegyekben (akarom mondani sziklákban).
Jó sok szikla mind-mind csoda szépség és felmászva a tetejére más és más aspektusból fotózható meg az elénk tárulkozó szépséges táj. Mintha repülőről néznénk Magyarországra. Itt minden együtt van ami miatt meg lehet érteni a természet fotósokat.
A meditáció, pihenés, kajálás után a sziklákat elhagyva jött egy olyan szakasz melynél nem tudtam az erdő szépségére koncentrálni. Leginkább a be és kilégzés a biztos lábon állás és a felkapaszkodás bármi áron töltötte ki lüktető agyamat. Ez a túra állomás is biztos szép volt de én csak a nehézségi fokára fogok emlékezni, mert itt bizony nem fotóztam. Innen viszont megint egy jól teljesíthető erdős etap jött ami után megérkeztünk a Prédikáló székhez. Ekkor már tudtam, itt mindenki csendben lesz, senki nem tart hegyi beszédet, mert az a látvány ami itt elénk tárult, attól mindenki szava elállt! Nincs rá szó, nincs rá jelző micsoda fenséges látvány innen megnézni a Dunakanyart.
Pár nap múlva lesz a születés napom eddig nem gondoltam bele, de most, hogy élményeimet írom már tudom szép ajándék volt ez a kirándulás. Nagyon nehezen szakadtunk el ettől a kilátótól de mennünk kellett tovább mert még csak az út felénél jártunk.Utunkon immáron a vissza irány egy hosszú erdei szakaszán voltunk melyen az októberi ősz ritka kegyét is élvezhettük, ugyanis 25 Celsius fok körüli fantasztikus napfényes délutánt varázsolt nekünk a természet ide a Pilisbe.
Vissza érve a forrástól nem messzire egy kis vendéglátó helyiségnél a társaság megbomlott én is kiváltam e remek csapatból és a haza út jól bizonyította, hogy nem csak ez a húsz-egynéhány ember döntött úgy, hogy az ünnepet "A világ tetején" tölti, mert olyan dugó volt Visegrád és Szentendre között, hogy ami máskor 30-40 perces út az most 1 óra 40 percig tartott. De nem bántam meg, új barátokkal remek élménnyel lettem gazdagabb.
Köszönöm.
Fotógéppel, némi élelemmel felszerelkezve hajnalban útnak indulok. Ma biztos találok magamnak fotó témát. Nemzeti ünnepünkön szinte mindenhol van rendezvény, fáklyás felvonulás, békemenet...
Azt gondoltam, kinézek magamnak valakit, akit követhetek és majd csak találok egy érdekes fotózásra alkalmas terepet, témát. A buszmegállóban ácsorogva arra lettem figyelmes, hogy mellém áll egy ősz hajú idősödő férfi nagy hátizsákkal a hátán amiből kilóg a nemzeti zászlónk. Remek, biztos békemenetre, felvonulásra tart e tisztes úr, nosza hát őt fogom követni. Felszálltunk a Volán 880-as jelzésű buszjáratára. Én ügyeltem arra, hogy az ősz hajú úr mögött legyek, hogy halljam hova kéri a jegyet. Ledöbbentem! Azt mondja a buszsofőrnek Dömös Pósta állomásig kérek egy nyugdíjas jegyet. Dömösön sem béke menetet, sem felvonulást nem tudok elképzelni. Ez vak vágány, leszállnék én a buszról, mondván, hogy rossz járatra szálltam fel, de mögöttem olyan tömeg sorakozott, hogy már nem is tudtam megfordulni, így hát én is ugyan oda kértem a jegyet mint a zászlós bácsi. A busz elindul és azt veszem észre, hogy immár egy talpalatnyi hely sincs a buszon. Fülelek, hallgatózok, hogy kiderüljön hova tart ez a rengeteg ember. Valamiért a többség Dömösről, valami Vadálló-kövekről, meg prédikáló székről beszél. Na jó, akkor csak lesz itt valami rendezvény! A vadálló-kövek valószínű, hogy egy rock banda lehet, a Prédikáló széket értettem, noha nem igazán tiszta, hogy ott most ki fog beszédet tartani. Megérkeztünk, a busz szinte teljesen kiürült.
Egy nagyobb csoportra lettem figyelmes (annyira figyeltem őket, hogy a zászlós bácsi valahogy el is tűnt a szemem elöl). Körülbelül húsz-egynéhányan lehettek, és mindenki egy emberre koncentrált. Mi lenne, ha ehhez a csoporthoz betársulnék! Nem nagyon lógok ki a sorból, hiszen úgy látom itt mindenkinek fényképezőgép van a nyakába akasztva. A csoport vezetője megszámolta a csapatát és hát én is listázva lettem, így már csapattag ként vágtam neki az ismeretlennek. Néhány lépés után arra lettem figyelmes, hogy mindenki valami Indafotóról beszél. Ok, akkor tehát ezek az emberek fotósok, nagyszerű, jó helyen jó csapatban vagyok! Ahogy Dömös utcáin sétálgatunk megállunk egy útelágazódásnál és egy útjelző táblán azt a feliratot látom Prédikáló szék, egy másikon, Vadálló-kövek egy harmadikra pedig, hogy Rám-szakadék.
Bakker csak nem valami túlélő túrát néztem ki magamnak! De mind eközben hagyom magam sodródni az árral, az-az haladok tovább és fejemben tisztáztam, hogy bizony én egy fotós természetjáró csoporthoz csapódtam. Itt ma tuti nem lesz sem békemenet, sem hangzatos szónoklatok, bár ki tudja mi lesz a Prédikáló széknél. Remélem nem hegyi-beszéd. Még mindig azon jár az eszem, hogy a zászlós bácsi vajon miért jött erre. Eközben megérkeztünk valami forráshoz a túra vezetőnk meg állt és ezt mondta: -Ez itt a Kaincz-forrás. Az a rossz hírem, hogy nem fogunk haza érni a "beszédre" úgyhogy vagy itt töltjük el az időt vagy neki vágunk az erdőnek abba az irányba.
Nem is értem, de mindenki az erdőt választotta. Most innen fordultam volna vissza? ÁÁÁ vágjunk bele. Ekkor vettem észre, hogy a zászlós bácsi is itt van és egy táblát olvasgat a forrásnál. Ha ő is itt van akkor menjünk.
Szép kis lankás őszi erdős részen sétáltunk, elkezdtem ismerkedni és már majdnem túljutottam a csapat egyharmadán amikor megálltunk mert a csapatot vezetőnk tudatta velünk, hogy itt kezdődik a meredek rész első szakasza.
Néhány perces rákészülés után elindultunk. Látványosan magas erősen emelkedő hegygerinc szakasz izgalmasnak és természetesen fárasztónak tűnt innen lentről de mivel 5-10 méterenként meg álltunk egymást és a tájat fotózni, elviselhető volt túljutni rajta.
Ó hát csak ennyi? Itt vannak a Vadálló-kövek, szépen egymás után, fotó téma hegyekben (akarom mondani sziklákban).
Jó sok szikla mind-mind csoda szépség és felmászva a tetejére más és más aspektusból fotózható meg az elénk tárulkozó szépséges táj. Mintha repülőről néznénk Magyarországra. Itt minden együtt van ami miatt meg lehet érteni a természet fotósokat.
Pár nap múlva lesz a születés napom eddig nem gondoltam bele, de most, hogy élményeimet írom már tudom szép ajándék volt ez a kirándulás. Nagyon nehezen szakadtunk el ettől a kilátótól de mennünk kellett tovább mert még csak az út felénél jártunk.Utunkon immáron a vissza irány egy hosszú erdei szakaszán voltunk melyen az októberi ősz ritka kegyét is élvezhettük, ugyanis 25 Celsius fok körüli fantasztikus napfényes délutánt varázsolt nekünk a természet ide a Pilisbe.
Vissza érve a forrástól nem messzire egy kis vendéglátó helyiségnél a társaság megbomlott én is kiváltam e remek csapatból és a haza út jól bizonyította, hogy nem csak ez a húsz-egynéhány ember döntött úgy, hogy az ünnepet "A világ tetején" tölti, mert olyan dugó volt Visegrád és Szentendre között, hogy ami máskor 30-40 perces út az most 1 óra 40 percig tartott. De nem bántam meg, új barátokkal remek élménnyel lettem gazdagabb.
Köszönöm.
2013. október 12., szombat
Bokeh a kertben
Nagyon régen óta imádom ezt a háttér illetve előtér ábrázolási módot. Nagyon sokféle színű, rajzolatú, élességű bokeh-s fotót lehet találni a neten. Amikor én ilyent találok mindig meg állok és csodálom. Szinte minden fotót elvarázsol. Egy egyszerű téma is lehet csodálatos, színpompás, csillogó... de a sokat mondó, elgondolkodtató képek között is találtam olyant ami a bokeh által még érdekesebb, figyelmet követelővé vált. Persze nem mindig és nem mindenhol jön össze, és nem is illik mindenhova de én ha csak egy kis lehetőséget látok rá addig helyezkedek amíg a szög, a fények és minden együtt nem lesz egy fény gömbökkel, fény gyöngyökkel teli rakott elő vagy háttér ábrázolódással érdekessé varázsolt fotóhoz.
2013. október 5., szombat
Októberi hajnal
A hónap ami olyan színeket hoz miket csak ilyenkor lehet látni és fotózni. Imádom ezt a hónapot és nem csak azért mert e hó végén tartom a születésnapomat. Rengeteg szó jut az eszembe, ha azt hallom- Október.
Szőlő, szüret, ősz, gesztenye, csipkebogyó...
A felsoroltak a teljesség igénye nélkül mind-mind színeket, ízeket, érzelmeket juttat eszembe. Ma hajnalban Orsi volt olyan rendes, hogy korán felkelt (persze nem olyan korán mint én) és mivel előző este említettem, hogy szeretnék hajnalt, napkeltét fotózni, lejött a hálószobánkból és elzavart fotózni. A nap 6 óra 48 perckor indította útjára sugarait és én rettenetesen dideregve, vacogva, de állványra szerelt, beállított gépemmel kattintásra készen vártam a pillanatot Erdőkertes Vácegres határvidékén. Hol a nap kikacsintott a horizonton a hőmérsékletre fittyet hányva nagyon meleg sárga színnel szikrázta végig a tájat.
A kikandikáló napocskával szemben lévő oldalon a kék és a vörös színek csodás, fodrozódó festményt hordottak az égre. A mezőn hideget sugárzott a dér az ég felé de még érezni lehetett, noha nagyon hideg volt, hogy csatát fog veszíteni a nappal szemben.
Szőlő, szüret, ősz, gesztenye, csipkebogyó...
A felsoroltak a teljesség igénye nélkül mind-mind színeket, ízeket, érzelmeket juttat eszembe. Ma hajnalban Orsi volt olyan rendes, hogy korán felkelt (persze nem olyan korán mint én) és mivel előző este említettem, hogy szeretnék hajnalt, napkeltét fotózni, lejött a hálószobánkból és elzavart fotózni. A nap 6 óra 48 perckor indította útjára sugarait és én rettenetesen dideregve, vacogva, de állványra szerelt, beállított gépemmel kattintásra készen vártam a pillanatot Erdőkertes Vácegres határvidékén. Hol a nap kikacsintott a horizonton a hőmérsékletre fittyet hányva nagyon meleg sárga színnel szikrázta végig a tájat.
Soha nem tudtam sokat aludni, mindig korán és magamtól ébredek. Ma is így kezdődött a reggel, noha akkor még nem tudtam, hogy ilyen csodás látványban részesülök. Reggelente mikor Orsival munkába megyünk, sokszor csodálom meg menet közben a napfelkeltét Csomád környékén. Ilyenkor mindig úgy érzem, hogy lemaradok egy olyan pillanatról amit talán soha újra nem fogok látni. Nos ez a mai reggel kárpótolt sok, elmulasztott pirkadatért.
A kikandikáló napocskával szemben lévő oldalon a kék és a vörös színek csodás, fodrozódó festményt hordottak az égre. A mezőn hideget sugárzott a dér az ég felé de még érezni lehetett, noha nagyon hideg volt, hogy csatát fog veszíteni a nappal szemben.
A csipkebogyó és a kökény ezen a reggelen érte el szüretelésének idejét, hiszen öregeink szerint ez a két bogyó akkor finom, ha megcsípte az első fagy. Az ősz egyik szépséges színéhez a csipkebogyó vöröshöz az agyam rögtön társítja a kedvenc lekváromat a hecsedlit. De jó lenne egy kis hecsedlis palacsintát enni...
Kívánok mindenkinek szép napot október első hétvégéjén.
2013. október 1., kedd
Pusztujka az őszi virágon
Szuhanics Albert: Az őszi légy
A légy legyengül ősszel,
e röpködő hőssel
te nem találkozol.
A légyzümmögés oda,
már elbújt, de hova?
Hol gémberedett testtel,
reszket, s nem keres fel
tégedet, bár cukros az ételed.
A légy most félti életét,
tudja, hogy nem fürge légy
ez időtájt őkelme,
felfogja a légyelme,
ha lépre megy az édesen,
megfizetne véresen
míg megszállná krémesed,
vagy beköpné rétesed,
felkaphatod légycsapód,
s lapos lenne hamar,
mit falról le nem kapar
ember erős körme.
Jó lenne egy körte,
kóstolgatni körbe -
éhét így sírja el,
ez a bús légykebel.
Lefogyott és gyenge
az őszi legyecske.
Nem szemtelen, van szeme,
eme nagy összetett,
nem mint e kis szösszenet,
mit ide leírtam.
Te kis légy, nyugton légy,
elbújva maradj még!
Mert ha kegyeskedsz,
s elő legyeskedsz,
én lészek légyölő,
mint ama galóca.
Alattad a lóca,
én rögvest megöllek
bele is döngöllek!
Hát ne kérdezd szép e,
az őszi légy vége!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
