2011. július 19., kedd

Beindúlt a Nyár

  Régen írtam, viszont az elmúlt három hét rengeteg nyári eseményt hozott, ezért eljött az idő. Gyerekeim legnagyobb örömére a húgomék legidősebb fia nálunk nyaral. Csabiért  elmentünk Zalába és rengeteg programot ígértünk neki, aminek egy nagy részén már túl vagyunk. Nem feltétlen időrendi sorrendben de mindenképpen rengeteg fotóval illusztrálva mutatom meg az eddigi eseményeket.
  Ott kezdeném, hogy mire az én két gyermekem hazajöttek ( Bogár papánál voltak két hétig ) feltöltöttem a kerti medencénket. Nagyon szép igazi meleg nyári napsütéses hetek voltak, így gyorsan felmelegedett a medence vize.
 Rengeteg pancsolás, ugrálás napozás eredménye, hogy nagyon szép egészséges színt szereztek gyerekeink. Csabó is végre levetkőzte lepedő fehér színét. Kezdetben kicsit bátortalanul mozgott a vízben de nagyon gyorsan hozzászokott, és felszabadult.

  Amikor csak időnk engedte mentünk valahova. Minden nap voltunk cukrászdában fagyizni. A délelőtti erős napsütést természetesen nem a napon töltöttük ( egyébként sem lehetett elviselni  ). Nekem és Orsinak az első héten dolgozni kellett, ezért Csabó a mamával és papával töltötte ideje nagy részét.
 Viszont attól a naptól, hogy mind a ketten szabira mentünk nem volt megállás. Jöttek a programok és még mindig van betervezett program hátra, hiszen Orsi a héten még végig szabin van, csak nekem kellett mától dolgozni menni. Az egyik napon bevonatoztunk a West End-be mozizni. A szomszédomékkal együtt megnéztük a Transformers 3-at. Nekem és a gyerekeknek  nagyon tetszett. Orsi és Bence a Micimackót nézték meg mivel a Bencinek még nem igazán való a Transformers, (valójában Bazsinak, Csabónak és Eszternek sem igazán, de a fiúk nagyon megakarták nézni).





Természetesen nem maradhatott el a west endben  a Burgerkingezés ahol a gyerek menü játékajándéka Transformers robotok voltak -itt hívom fel mindenki figyelmét, halálosan idegesítő hangot adnak ki ezek a játékok, ezért javaslom, hogy rövid idő után tüntessük el :-) !!!

  Voltunk a Pál-völgyi Cseppkőbarlangban. Nekem ez volt a legnagyobb élmény. Én ugyanis még soha nem jártam benne. Gyerekeink is nagyon élvezték. Volt benne egy tyúk létra ami igen nagy mélységből vezetett fel a barlang egy másik szintjére. Látnotok kellett volna mennyire élvezték a gyerekek!

 A barlangban állandó 10,5 c-fok van amikor a 36 c fokos déli napsütésből bementünk az a 45 perces túra maga volt a felfrissülés.Péntek délután elmentünk a veresegyházi Medve otthonba, ahol mi már sokszor jártunk, viszont Csabó még soha. Azt gondolom neki is tetszett. Péntekenként a medve parkban lévő étteremben 50%-os kedvezménnyel lehet vacsorázni, így hát csaptunk egy nagy vacsizást. Mindenki jól bekajált este semmi gond nem volt az alvással.

 Ma reggel elmentünk Vácra a Duna partra, sétáltunk Vác főterén. A parton több játszóteret is kipróbáltunk. Az egyik helyen volt egy nagy drótkötél pálya amin nagyon messzire el lehetett siklani. Sajnos már éppen haza kellett indulnunk amikor ezt megtaláltuk. Alig tudtunk innen elindulni. Nekem éjszakás műszakom van ezen a héten végig ezért siettünk haza, hogy még egy kicsit tudjak aludni. Holnap jön a Csodák palotája, holnap után a Vácrátóti arborétum. Ha az időjósoknak lehet hinni, akkor egy kicsit kevesebb napsütés lesz a következő néhány napon, így könnyebb, elviselhetőbb lesz az a pár kirándulás ami hátra van Csabi hazautazásáig.

 
 




3 megjegyzés:

  1. Drága Testvérem! Köszönöm, hogy a kisfiamnak ennyi programot csináltatok és tudom mikor hazajön telis-teli lesz élményekkel és le sem lehet majd lőni anyit fog beszélni.De tudom azt is csalódott lesz itthon,mert nem várja se nagy medence se kirándulások sora. Sajnos vissza kell rázódnia a saját kis életünkbe. De az biztos ezt a három hetet soha nem fogja elfelejteni nektek. Ezért csak annyit mondok nagyon de nagyon köszönöm mindazt amit érte tettetek.

    VálaszTörlés
  2. Húgom, hidd el nem lesz csalódott. Boldog lesz, hogy az osztálytársainak, lesz mit mesélni. Gondold csak végig, hogy amikor mi voltunk gyerekek, nekünk mennyit számított a "gyerek csere üdültetés". Én biztosan tudom, hogy te is boldogan emlékszel vissza mindegyikre. Ebben a korban még nagyon rugalmasak a gyerekek, a saját kis életetekre azonnal vissza fog tudni állni. Mind ezek mellet Csabó nagyon okos kisfiú, feltudja dolgozni a nyaralás és a hétköznap közti különbséget.

    VálaszTörlés

Ide írjál, ha véleményed van a bejegyzésről!