Október 23. reggel.
Fotógéppel, némi élelemmel felszerelkezve hajnalban útnak indulok. Ma biztos találok magamnak fotó témát. Nemzeti ünnepünkön szinte mindenhol van rendezvény, fáklyás felvonulás, békemenet...
Azt gondoltam, kinézek magamnak valakit, akit követhetek és majd csak találok egy érdekes fotózásra alkalmas terepet, témát. A buszmegállóban ácsorogva arra lettem figyelmes, hogy mellém áll egy ősz hajú idősödő férfi nagy hátizsákkal a hátán amiből kilóg a nemzeti zászlónk. Remek, biztos békemenetre, felvonulásra tart e tisztes úr, nosza hát őt fogom követni. Felszálltunk a Volán 880-as jelzésű buszjáratára. Én ügyeltem arra, hogy az ősz hajú úr mögött legyek, hogy halljam hova kéri a jegyet. Ledöbbentem! Azt mondja a buszsofőrnek Dömös Pósta állomásig kérek egy nyugdíjas jegyet. Dömösön sem béke menetet, sem felvonulást nem tudok elképzelni. Ez vak vágány, leszállnék én a buszról, mondván, hogy rossz járatra szálltam fel, de mögöttem olyan tömeg sorakozott, hogy már nem is tudtam megfordulni, így hát én is ugyan oda kértem a jegyet mint a zászlós bácsi. A busz elindul és azt veszem észre, hogy immár egy talpalatnyi hely sincs a buszon. Fülelek, hallgatózok, hogy kiderüljön hova tart ez a rengeteg ember. Valamiért a többség Dömösről, valami Vadálló-kövekről, meg prédikáló székről beszél. Na jó, akkor csak lesz itt valami rendezvény! A vadálló-kövek valószínű, hogy egy rock banda lehet, a Prédikáló széket értettem, noha nem igazán tiszta, hogy ott most ki fog beszédet tartani. Megérkeztünk, a busz szinte teljesen kiürült.
Egy nagyobb csoportra lettem figyelmes (annyira figyeltem őket, hogy a zászlós bácsi valahogy el is tűnt a szemem elöl). Körülbelül húsz-egynéhányan lehettek, és mindenki egy emberre koncentrált. Mi lenne, ha ehhez a csoporthoz betársulnék! Nem nagyon lógok ki a sorból, hiszen úgy látom itt mindenkinek fényképezőgép van a nyakába akasztva. A csoport vezetője megszámolta a csapatát és hát én is listázva lettem, így már csapattag ként vágtam neki az ismeretlennek. Néhány lépés után arra lettem figyelmes, hogy mindenki valami
Indafotóról beszél. Ok, akkor tehát ezek az emberek fotósok, nagyszerű, jó helyen jó csapatban vagyok! Ahogy Dömös utcáin sétálgatunk megállunk egy útelágazódásnál és egy útjelző táblán azt a feliratot látom Prédikáló szék, egy másikon, Vadálló-kövek egy harmadikra pedig, hogy Rám-szakadék.
Bakker csak nem valami túlélő túrát néztem ki magamnak! De mind eközben hagyom magam sodródni az árral, az-az haladok tovább és fejemben tisztáztam, hogy bizony én egy fotós természetjáró csoporthoz csapódtam. Itt ma tuti nem lesz sem békemenet, sem hangzatos szónoklatok, bár ki tudja mi lesz a Prédikáló széknél. Remélem nem hegyi-beszéd. Még mindig azon jár az eszem, hogy a zászlós bácsi vajon miért jött erre. Eközben megérkeztünk valami forráshoz a túra vezetőnk meg állt és ezt mondta: -Ez itt a Kaincz-forrás. Az a rossz hírem, hogy nem fogunk haza érni a "beszédre" úgyhogy vagy itt töltjük el az időt vagy neki vágunk az erdőnek abba az irányba.
Nem is értem, de mindenki az erdőt választotta. Most innen fordultam volna vissza? ÁÁÁ vágjunk bele. Ekkor vettem észre, hogy a zászlós bácsi is itt van és egy táblát olvasgat a forrásnál. Ha ő is itt van akkor menjünk.
Szép kis lankás őszi erdős részen sétáltunk, elkezdtem ismerkedni és már majdnem túljutottam a csapat egyharmadán amikor megálltunk mert a csapatot vezetőnk tudatta velünk, hogy itt kezdődik a meredek rész első szakasza.
Néhány perces rákészülés után elindultunk. Látványosan magas erősen emelkedő hegygerinc szakasz izgalmasnak és természetesen fárasztónak tűnt innen lentről de mivel 5-10 méterenként meg álltunk egymást és a tájat fotózni, elviselhető volt túljutni rajta.
Ó hát csak ennyi? Itt vannak a Vadálló-kövek, szépen egymás után, fotó téma hegyekben (akarom mondani sziklákban).
Jó sok szikla mind-mind csoda szépség és felmászva a tetejére más és más aspektusból fotózható meg az elénk tárulkozó szépséges táj. Mintha repülőről néznénk Magyarországra. Itt minden együtt van ami miatt meg lehet érteni a természet fotósokat.
A meditáció, pihenés, kajálás után a sziklákat elhagyva jött egy olyan szakasz melynél nem tudtam az erdő szépségére koncentrálni. Leginkább a be és kilégzés a biztos lábon állás és a felkapaszkodás bármi áron töltötte ki lüktető agyamat. Ez a túra állomás is biztos szép volt de én csak a nehézségi fokára fogok emlékezni, mert itt bizony nem fotóztam. Innen viszont megint egy jól teljesíthető erdős etap jött ami után megérkeztünk a Prédikáló székhez. Ekkor már tudtam, itt mindenki csendben lesz, senki nem tart hegyi beszédet, mert az a látvány ami itt elénk tárult, attól mindenki szava elállt! Nincs rá szó, nincs rá jelző micsoda fenséges látvány innen megnézni a Dunakanyart.
Pár nap múlva lesz a születés napom eddig nem gondoltam bele, de most, hogy élményeimet írom már tudom szép ajándék volt ez a kirándulás. Nagyon nehezen szakadtunk el ettől a kilátótól de mennünk kellett tovább mert még csak az út felénél jártunk.Utunkon immáron a vissza irány egy hosszú erdei szakaszán voltunk melyen az októberi ősz ritka kegyét is élvezhettük, ugyanis 25 Celsius fok körüli fantasztikus napfényes délutánt varázsolt nekünk a természet ide a Pilisbe.
Vissza érve a forrástól nem messzire egy kis vendéglátó helyiségnél a társaság megbomlott én is kiváltam e remek csapatból és a haza út jól bizonyította, hogy nem csak ez a húsz-egynéhány ember döntött úgy, hogy az ünnepet "
A világ tetején" tölti, mert olyan dugó volt Visegrád és Szentendre között, hogy ami máskor 30-40 perces út az most 1 óra 40 percig tartott. De nem bántam meg, új barátokkal remek élménnyel lettem gazdagabb.
Köszönöm.
