2013. június 9., vasárnap

Belvárosi fesztivál

   Ma reggel bementünk a városba, hogy a gyerekekkel sétáljunk, szórakozzunk egyet a belvárosi fesztiválon. Kicsit lekéstük a Halász Judit koncertet a Szabadság téren, de azért az utolsó 4-5 számot még végig tudtuk hallgatni.

    Ez volt az amit nem kellett volna! Valahogyan úgy sikerült Bencit a nyakamba vennem, hogy alig egy órával később borzalmasan elkezdett fájni a derekam. Ez van, délutánra már addig jutott a dolog, hogy anyunál fájdalom csillapítót kellet kérnem, pedig nem szoktam gyógyszerezni magam.
   Na szóval a koncert után meg néztünk a téren egy akrobatikus kosárlabda show-t, ami nekem nagyon tetszett! Hihetetlen ügyes fiatalok nagyon színvonalas műsort tartottak.




    Innen átsétáltunk az Erzsébet térhez, hogy megnézzük a Budapest Eye, nevezetű Óriás kereket.





Majd ezek után lementünk a Duna pesti rakpartjához, vízállást nézni és fotózni! Döbbenetes látvány volt! Annyi ember nézte a Dunát, amennyi augusztus 20.-án a tisztavatás után sétálgatni szokott itt a parton.





  Vissza sétáltunk az autónkhoz és én nagyon boldog voltam, hogy indulhatunk haza, mert ekkor már nagyon fájt a derekam. Viszont most, hogy lassan a post-om végéhez érek, szerencsére, (no meg a fájdalom csillapító hatására) már azt hiszem túl vagyok rajta. Remélem holnap reggel amikor felkelek, ugyan ezt tudom majd mondani.

5 megjegyzés:

  1. Azt hiszem, mindent beleírtál, ami a mai napon jellemezte a várost. Áradó Duna, Óriáskerék, nagy társasági élet! Nagyon tetszettek a képek, különösen a kosárlabdás fiatalok. Pihend ki a hátad, az használ a legtöbbet.

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm szépen, örülök hogy tetszettek a fotóim. A derék fájásom pedig, holnapra el fog múlni!
    :)
    Remélem.

    VálaszTörlés
  3. Nagyon klassz fotókat készítettél! Az első kosaras pazar!
    Jó pihenést!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Cerezo. Sajnos visszatért a fájdalom, most éjjel 3/4 3 van és itt ülök a gép előtt, mert annyira fáj a derekam, hogy nem tudok aludni.

      Törlés
  4. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés

Ide írjál, ha véleményed van a bejegyzésről!